Rólunk


BauHaus QR kártya

Alkotók: Bacsa Melinda, Barna Eszter, Ballagó Zsolt, Barna Eszter, Darvasi Dóra, Fekete i. Barbara, Pál Szabolcs, Séllei Nóra, Somkutas Bianka, Somodi Kálmán, Szűcs Flóra, 
Konzulens: Varga Piroska DLA


A kártya ötlete és fizikai megvalósulása Dr. Seres Szilvia vezette Budapesti Metropolitan
Egyetem Metropolitan Lab1[1] 2017/2018-as tanév Bauhaus QR kódba kódolva című kurzusa folyamán született meg Varga Piroska DLA építész mentorálása mellett. A meghirdetett projekt témájának apropóját a Bauhaus iskola 2019-ben esedékes századik évfordulójára reflektált és a kurzus résztvevőinek a következő kérdést tette fel: mit mond nekünk ma a Bauhaus?
Az órákon a hallgatók betekintés nyertek a Bauhaus iskola képzési rendszerét, oktatási célkitűzéseit és együtt Budapest jelentősebb 30-as és 40-es években épült lakóházait.

A kurzus folyamán végzett nem reprezentatív értékű felmérés eredménye alapján, a megkérdezett emberek közül kevesen ismerik Bauhaus a mozgalmat, annak
egykori működését és budapesti emlékeit. Így született az a döntés, hogy a projekt tárgya  elsősorban nem szakmai, hanem laikus fülekhez szeretné eljuttatni a Bauhaus jelentőségét és értékeit. Így esett a választás egy sokak által ismert és kedvelt játéktípusra, az autóskártyára. Esetünkben a Bauhaus épületek művészeti jelentőségére, történeteire szeretnénk felhívni a figyelmet a kártya lapok segítségével. Erre kiváló eszközök lehetnek az műveltségi játékszerek.
Szempont volt, hogy az emberek egy olyan formájú ismeret fejlesztése, mely nem informatív szövegeken keresztül folyik, hanem szórakoztatás segítségével, játékosan történik.
Többek között kiemelt célként szerepelt a budapesti lakosok nem szokványos módon való figyelemfelkeltése az őket körülvevő értékekre.

Kártya rövid ismertetése:
A kártya fejlesztésekor nem volt cél, a budapesti Bauhaus stílusú épületek teljes feldolgozása. Eddig a Bauhaus QR egy kísérleti fázisba tudott eljutni 21 db minta kártyával, amelyet idővel a tervezők szeretnék továbbfejleszteni és jelen budapesti minta alapján akár több városhoz igazítva kivitelezni.

A játékban szereplő házak alapját a Maczó Balázs muzeológus által vezetett  Bauhaus rejtett kincsei című városi sétában szereplő házak adták, amelyet maguk a kurzus résztvevői is végigjárhattak. A továbbiakban ez alapján kiegészült a Napraforgó utcai mintalakótelep- és Molnár Farkas egyes házaival.

A kártya használatával a játékosok a házak egyes tulajdonságaival versenyeznek egymással, a régi mindenki által kedvelt autóskártya mintájára. A kártyán szerepelnek klasszikus építészettörténeti adatok, mind például építész tervező neve, építési éve, ez egészül ki, új adatokkal -  lakásméret, eladási négyzetméter ár -  ami izgalmasabbá és a mai korhoz köthetővé teszi az épületeket. Használat közben akaratlanul is rögzülnek a lapokon szereplő képek és a hozzájuk tartozó adatok.

Az épületekkel kapcsolatos bővebb információk eléréséhez szolgál a lapok hátulján
található QR kód segítségével okostelefonnal egyből az adott Bauhaus ház honlapon
található profiljához vezet[2]. Célunk egy olyan új interpretációs eszköz  lefejelesztése, amellyel kulturális örökségeink - jelen esetben budapesti épületek - értékeit tudjuk  erősíteni a köztudatban a játék segítségével. Úgy véljük egy ilyen kártyajáték alkalmas lehet a Bauhaus világának figyelem felkeltésére.

szöveg:
Bacsa Melinda, Somkutas Bianka, Varga Piroska DLA


JÁTÉKSZABÁLY
A játékosok kiosztották az összes lapot a maguk közt. Minden egyes játékos a saját lapjait egymás helyezi tetszőleges sorrendben úgy, hogy a lapok írással felfele nézzenek, és azt a többiek ne láthassák.
A hívó (a kezdő játékos) a saját legfelső lapjáról kiválasztja az általa legszimpatikusabb paramétert, és azt bemondja. A többiek is bemondják a legfelső lapjáról ugyanezt a paramétert, és az egész sort az kapta meg, akinek a legnagyobb szám volt az adott paraméterben a kártyalapján. Aki megnyerte a kör, válik hívóvá, vagyis ő mondhatta be a következő körben a számára szimpatikus paramétert a legfelső kártyájáról. Az nyerte a játékot, akinél a végén az összes lap maradt.
JOKER - az a bizonyos Mindent-vivő! Van egy lap, rajta egy speciális házzal, Molnár Farkas Szentföld templomával, ezt neveztük mindent-vivőnek, vagyis akinél ez a lap volt, az nyeri vele az adott kört.
A kártyákon szereplő négyzetméter árak becsültek, nem konkrét lakásokra vonatkoznak és a játék izgalmassága érdekében módosításra kerülhettek.




[1] https://www.metropolitan.hu/lab
[2] http://bauhausqr.blogspot.com/ (a honlap fejelsztés alatt)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tyroler-ház, Harangvirág utca 11.

Építész neve:  Molnár Farkas  Építési év:  1934  Emelet szám:  3  Eladási ár:  950.00 Ft/m2 Helyrajzi szám:  11983/3  Épít...